Az előző számban végigvettük az itthon legelterjedtebb terrárium fényforrások típusait (a higanygőz lámpákról majd később). A melegítő izzókról azért nem ejtünk egyelőre több szót fényforrásként, mivel az ezek által kibocsátott látható fény mennyisége elhanyagolható, pedig nappali megvilágításra még az éjszakai állatoknak is szüksége van. Inkább rátérünk az UVB világításokra. Ezek közül a legtöbben a kompaktokat használják, hiszen nem kell hozzájuk „semmi”, normál foglalatba betekerhetők, és máris biztosítottuk az állatunk UVB igényét. De valóban biztosítottuk?

Egy kis emlékeztető az elejére…. Néhány alapvető fogalmat már tisztáztunk az előző részben, volt szó például a Ferguson-zónákról is. Ezekből 4-et különböztetünk meg, és valamennyi állat besorolható ezek valamelyikébe az élőhelye, és az életmódja alapján. A Ferguson-zónák pedig megmutatják nekünk, hogy az állatunknak milyen erősségű UVB sugárzásra van szüksége. Arról is volt szó az előző részben, hogy az UVB fényforrásokon feltüntetett 5.0, 10.0, 12%, stb. NEM a kibocsátott UVB sugárzás erősségét mutatja meg, hanem csupán azt, hogy a fényforrás által kibocsátott fénynek hány százaléka az UVB sugárzás (5.0=5%, 10.0=10%), vagyis egy 10.0-ás cső nem bocsát ki kétszer erősebb UVB sugárzást, mint az 5.0-ás.


UVB sugárzást mérő műszerek (fotó: uvguide.co.uk)

Az UVB sugárzás erősségének mérésére két mérőszám áll a rendelkezésünkre. Az egyik a µW/cm2 (mikrowatt/négyzetcentiméter) és az UV index (továbbiakban UVI) mutatja meg nekünk a sugárzás teljesítményét, illetve erősségét. Ezeknek a mérésére két olyan műszer szolgál, amelyet bárki megvásárolhat, viszont a 80-120 ezer forint közötti áruk miatt kevesen engedhetik meg maguknak, illetve jó eséllyel kevesen tudják kihasználni. Az egyik műszer a Solarmeter 6.2 (a Zoomed műszerek ugyanezek, csak más matricával kerülnek forgalomba) méri a µW/cm2-t, ez a teljes UVB tartomány teljesítményét mutatja meg. Ezek az adatok viszont jószerével értelmezhetetlenek a Solarmeter 6.5 által mért adatok nélkül, amely az UVI-t méri. Az UVI érték ismeretében már be lehet állítani a fényforrás állattól való biztonságos távolságát. Azért is fontos az utóbbi érték ismerete, mert nemrégiben jött egy figyelmeztetés egy kínai termékről, amelynél a csupán 184 µW/cm2-es teljesítményhez 18,6-os UVI tartozik, ami bőven a veszélyes kategória. Fontos, hogy a bárki által megvásárolható mérőműszerek közül csak a Solartech (Solarmeter és Zoomed) termékei jöhetnek szóba, az összes többi olcsóbb, kínai műszer nem a megfelelő spektrumon működik, az egy dolláros UVB mérő kártyák pedig szintén nem azt mérik, amit kellene, vagyis az általuk mutatott eredmények finoman szólva is megkérdőjelezhetők.

Az UV Index értelmezése

Azért volt szükség erre kicsit száraznak tűnő kitérőre, hogy érthető legyen az, amiről a következőkben szó lesz (és ezek az információk fontosak lesznek a későbbi cikkeknél is). Szóval kompaktok. Viszonylag olcsóak (pláne, ha a hozzájuk szükséges felszerelést nézzük), egyszerű a használatuk, és a terraristák 90 százaléka rosszul használja ezeket. A kompaktok valójában fénycsövek, amelyeket a helytakarékosság miatt „összehajtogattak”. És éppen ez az, ami miatt különös körültekintést igényel a használatuk. A cikk írása előtt vettünk egy 13 wattos, és egy 23 wattos 10.0-ás kompaktot, beletekertük egy Zoomed Naturalistic Terrarium Hood fekvő lámpatestbe, és mértünk.

Távolság (cm)23 wattos alulról mérve (UVI)23 wattos 10cm oldalról (UVI) 13 wattos alulról mérve (UVI) 13 wattos 10 cm oldalról (UVI) 
 10 12,8 4,0 1,9 0,3
 20 5,8 1,5 0,5 0,0
 30 2,4 0,3 0,2

A 10.0-ás (10 százalékos) kompaktokat szokták például szakállas agámáknak ajánlani. A szakik a 3-4-es Ferguson-zónába tartoznak, ez azt jelenti, hogy tartósan 3-3,4-es UVI erősségű sugárzásra lenne szükségük. Az adatokból látszik, hogy a 23 wattos kompakt kb. 25 centinél adja ezt a értéket, a 13 wattos pedig 10 centiről sem éri ezt el. (A mérés során nem volt a műszer és kompakt között szellőzőrács, amely típustól függően jelentősen csökkenti az állatot érő sugárzás mértékét.) Beszédesek az oldalról történő mérések adatai. Ezekből látszik, hogy a kompaktoktól 10 centire már lényegesen kevesebb (vagy semennyi) UVB sugárzás nincs, vagyis a „kompaktság” ebben is megnyilvánul. Gyakorlatilag egy UVB „spotot” kapunk, egy ponton lesz elég sugárzás, a terrárium többi részében nem, vagyis nem éri végig egy megtermettebb agáma testét sem. Ezt az egy pontra sugárzást csak erősíti, ha dóm burát használunk, amiben állítva van a kompakt. Az előző részben már említettük, hogy a közkedvelt kerámia (virágcserép, stb.) burák még ezt a kevés UVB sugárzást is lefelezik. Arról nem beszélve, hogy tárolják a hőt, a bennük elhelyezett kompakt elektronikája könnyen túlmelegedhet, és ez tönkreteheti az égőt (a túlmelegedés veszélye egyébként a melegítő izzóknál is fennáll).

Az egyik létező legrosszabb elhelyezés (fotó: internet)

Sokan használják a kompaktot „csupaszon” a terráriumba lógatva. Ha lehetséges, akkor ez a legrosszabb megoldás a kerámiabura mellett. Az állatok szeme úgy alakult ki, hogy az a felülről jövő fényhez, illetve UVB sugárzáshoz alkalmazkodott. Ha viszont a kompaktot belógatjuk a terráriumba, akkor oldalról érkezik majd a fény, ez pedig a szemek gyulladásához, a látás károsodásához is vezethet.

Az oldalról és a felülről jövő fény közötti különbség (fotó: Fran Baines/Reptiles Magazine)

Ráadásul a belógatós módszerrel a legkevésbé sem tudjuk kontrollálni az állat és az égő távolságát. Ha túl erős UVB sugárzás éri az állatot, akkor az szövetkárosodást, daganatos betegségeket, és számtalan más egészségügyi problémát okozhat. Érdekes adat, hogy amikor ehhez a cikkhez a méréseket csináltuk, a 13 wattos kompakt esetében 5 centiről 6,6-os UVI-t, 2 centiről már 16,2-eset mértünk. Látszik, hogy ilyen kis távolságon belül szinte lehetetlen feladat a megfelelő erősség (távolság) beállítása. Emlékezzünk, hogy nyaranta a meteorológusok már 7-8 közötti UVI értéknél figyelmeztetéseket adnak ki a túl erős sugárzás miatt.

A „malacfarok” még koncentráltabban ad UVB-t, mint az egyenes kompaktok (fotó: internet)

Összegezve, ha muszáj kompaktot használni az UVB sugárzás biztosítására, akkor mindenképpen kerüljük a 13 wattos, illetve a malacfarok alakú csavart (ezek általában a kínai noname, illetve egyes márkák szintén Kínában gyártott kompaktjai) égőket. Ezekkel ugyanis vagy semmit nem érünk el, vagy felesleges veszélynek tesszük ki az állatunkat. 23-26 wattos egyenes kompaktokat használhatunk, de ezek inkább kisebb terráriumokhoz alkalmasak. Az ilyen égőket kizárólag fekvő lámpatestbe tegyük (ezekről, illetve a DIY megoldásokról egy későbbi írásban, és tesztben majd szót ejtünk). Ami viszont fontos, ha szeretnénk a következő cseréig használni az égőnket, akkor jól szellőző lámpatestbe tegyük. Mert bár a terrárium fűtésére alkalmatlanok, maga a kompakt cső, illetve az alatta lévő elektronika érezhető hőt termel, a szellőzés hiánya rövidíti az élettartamot. A kompaktok érzékenyek az áramingadozásra, ez pedig Magyarország egyes területein viszonylag gyakori jelenség. Ha lehetséges használjunk túlfeszültség elleni védelemmel ellátott elosztót. fotó6: Kompakt egy fekvő lámpatestben

Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy akkor mégis milyet vegyünk. Egyet fontos megjegyezni 1700 Ft-ért nem lehet jó minőségű UVB lámpát venni. Kerüljük az ismeretlen márkák termékeit, a kínai "csodalámpákat", mert veszélyesek lehetnek. A nagy márkáknál folyamatos a minőségellenőrzés, és ezen kívül a lámpákat egy seregnyi márkafüggetlen külföldi (és szerencsére egyre több magyar) terrarista, és ezzel foglalkozó kutató is teszteli, a legkisebb hiba, minőségváltozás is hamar kiderül. A noname lámpáknál viszont az egyik legnagyobb veszély a kontrollálatlan, túl erős UVB sugárzás, illetve az, hogy esetleg UVC sugárzást is bocsáthatnak ki, ami súlyosan szövetkárosító hatású. Ami a legfontosabb, hogy a jelenleg a piacon kapható kompaktok közül a legjobbakat is 6 havonta cserélni kell. Utána bár világítanak, de megfelelő mennyiségű UVB sugárzást már nem bocsátanak ki.

Az alábbi ábra egy külföldi tanulmányból származik, amelynek során azt vizsgálták, hogy fiatal szakállas agámákban az egyes kompaktok hatására mennyi D3 vitamin termelődik. Az első oszlop a 100 órás "beégés" utáni, a második a kísérlet végén 340 órás működés után mutatja az egyes kompaktok UVB kibocsátását (µW/cm2-ben, illetve UVI-ban is).

forrás: J. J. E. Diehl, A. C. Heijboer, F. M. Baines, J. P. van Leeuwen, M. Kik, W. H. Hendriks, D. G. A. B. Oonincx: A comparison of UVb compact lamps in enabling cutaneous vitamin D synthesis in growing bearded dragons  

Végső tanulságként, ha megfelelő mennyiségű, erősségű UVB sugárzást szeretnénk biztosítani az állatunknak, akkor inkább gondolkodjunk fénycsövekben. De ezekről bővebben, majd egy következő részben, addig pedig továbbra is szívesen segítünk a megfelelő lámpa kiválasztásában akár telefonon, akár e-mailben.

írta: Tóth Szabolcs